fbpx
Print this page

Elindult az augusztusi fesztiválszezon

2025. augusztus 02.

Augusztusban szinte követhetetlen mennyiségű fesztivál veszi kezdetét hétről hétre, ahol jazz-zene is megszólal olykor.

augusztusi fesztiválok

Tegnap óta az ország három részén zajlanak jazzfesztiválok. A Balaton mellett a Paloznaki Jazz Piknik idén jóval több jazzprogramot kínál, mint tavaly. Az ország középső részén, Esztergomban kezdődött el a sárkányos nevű Sárkányszelidítő Jazz Fesztivál. Hazánk keleti felén pedig Debrecenben kezdődtek meg a bor és jazznapok.

Kezdjük a legkisebbel, és amelyik nem a borozásra fekteti a hangsúlyt, az esztergomi fesztivállal, ahol három nap alatt hét koncerttel várják a jazzkedvelőket. Szombaton Cseh Péter Triója, majd Révész Richárd lendületes latin jazz produkciója Yulaysi Mirandával, végül Korb Attila szving zenekara a 20-as évek felidézésével fogja zárnia  programot. Vasárnap pedig Borbély Mihály jazzműhelye „agrárjazzel” fogja szórakoztatni a jelenlévőket. Ez az egyetlen helyszín, ahol rossz időjárás esetén beltérben is meg tudják tartani a koncerteket.

A Paloznaki Jazz Piknikre világsztárok érkeznek, bár nem mindegyikük játszik jazz-zenét. A kisebb színpadon a Bartók konzi diákjaiból alakult Yokaimor fog fellépni, és a tehetséges női basszusgitáros, Muck Éva zenekara.

Debrecenben kivételesen már júliusban elkezdődtek a programok. Szombaton Orbay Lillától Cseke Gáborig, a Debrecen Dixielandtől a Balázs Elemér Groupig rengeteg zenekar fordul meg, sőt az Esztergomban fellépő Révész Richárd éjfélkor még a keleti országrészben, Debrecenben is koncertet ad. Úgy tűnik, egyre divatosabb, és egyre gyakrabban kapnak helyet a jazzfesztiválokon DJ-k, Debrecenben is ők zárják a jazzprogramot. Lehet, hogy nemsokára az AI átveszi a zenészek szerepét?

 

 Fotó: Irk Réka - AI