Az egyik futótűzként terjedő modell ’fest’ névre hallgat, egy város tereire koncentrált program, a másik Woodstockot idéző. Ha a fellépők minőséget garantálnak, a vendég már indul is a zarándokútra. Erre a piknik műfaji megnevezés ragadt rá. Woodstockból még senki nem sietett haza, mindenkit meghallgattak, részese akartak lenni az eseménynek. Igaz, ott és akkor a szállásból sem csináltak nagy problémát. Ma a pár napra tervezett laza nyaralós, közösségi evős-ivós kikapcsolódáshoz az ellátás is hozzátartozik. Paloznak ebben igazán profi. A szőlőskertek alatt, a szláv eredetű paloznak szónak ez a jelentése, négy színpadon zajlott a program, a nagyszínpad pedig kiváló technikával lett felszerelve a hangosításhoz és az élő kivetítéshez. (Még egy drón is feltűnt.)

Lassan meg lehetne írni (erre szívesen vállalkoznék) egy remek kötetet pazar fényképekkel illusztrálva a helyszínekről, ahol szerveztek koncerteket szőlőhegyek ölelésében: Cserfőn, a pannonhalmi a borászat teraszán, Villányban, de ezért zarándokoltunk el az Édenkertet idéző dombok közé az Örvényeshegyi Piknikre is Zalacsány mellé tavaly, mikor kiderült, hogy Al Di Meola ott lép fel.

Jazz-szelfie

A siker másik kulcsa a zenei kínálat. A jazznek sok arca van, ráadásul változik is folyamatosan. A szervezők dönthetik el, mit mutasson meg magából. Ezt is el lehet tolni. A Veszprémfestre pár éve, ha jól emlékszem 2015-ben, meghívták a Made in Chicago produkciót az eldugott História Kertbe, amit Jack DeJohnette nevével reklámoztak. Aztán egy olyan kortárs kamarazene és free jazz fúziót hallottunk, hogy épp csak a sürgősségi mentőt nem kellett riasztani szegény laikusok megmentésére. A festen és a pikniken a közönség nagy része nem zeneelméleti és műfajtörténeti szakemberből áll. Bill Evans intésére érdemes hallgatniuk a válogatóknak inkább: „Idegesítő, mikor elméleti teóriák alapján próbálják elemezni a jazzt. Ez ostobaság. A jazz az érzésekről szól.”. A paloznakiak koncepciója sikeres: a blues-tól a smooth-ig válogattak, nyakon öntve egy funk&soul öntettel.

Erre jött is a közönség. A parkoló kocsik a következő falu, Lovas határáig értek. Néhányan nyilván az előző estéből okulva gumicsizmában, ami ugye nem a báli dress code része. A piknik nagy előnye, hogy kiváló alkalmakat teremt a szomszédokkal való beszélgetésre. Idő is van rá az átállások alatt, bár az is nagyon profi módon zajlott, a legkisebb csúszás nélkül. Az egyik szomszédom (Angliában dolgozik, és épp itt nyaral párjával) mutatta a telefonján, hogy a The Times szerint Nagy Britanniában a fiatalokat újra érdekli a jazz (a Spotify és a Deezer statisztikái szerint négy év alatt úgy 25%-kal nőtt a számok letöltésének volumene - Pallai Péter legutóbb utalt is erre a Guardian alapján).

Persze ezt a nemzedéket a modern hatásokat felhasználó változat érdekli. Az elődökből, akik ezzel kísérleteztek, elég veretes névsort lehetne összeállítani Wayne Shortertől a Weather Reportig (de ne tegyük ezt most sem). Szomszédjaim kérdésemre mondják a neveket, hogy kit láttak, hallottak mostanában: a szaxofonos, Kamasi Washington, a trombitás Scott aTunde Adjuah, Nubya Garcia és Miles Mosley neve is elhangzik. Vajon közülük ki járt felénk is? A magyar közönség túl konzervatív, vagy a szervezők nem mernek kockáztatni? A 40 alattiak közül, akiknél még jócskán az A-oldal forog, Esperanza Spalding járt felénk az általuk említettek közül, és Jazzmeia Hornt merte elhozni a Müpa tavaly, talán mert ő a klasszikus énekesnői vonal továbbgondolója.

A paloznaki menün szerepelt a Postmodern Songbook (Bagóczky Lívia és Oláh Krisztián), Micheller Myrtill a Swinguistique-kel, és a Váczi Eszter Quartet a Fábián Juli színpadon lépett fel (akinek az emlékalapítványára zajló gyűjtést a szervezők végig propagálták). De szerepelt az Atlantából hazalátogató bluesgitáros Little G Weevil, a funky vonalról a The Brand New Heavies, a mainstream trió verziókból pedig az Antal Gábor és Horváth “Tojás” Gábor formációja.  

Jazzpiknik kínálata: Frappé special     

Ha Camino, akkor nem a gyorsaság a lényeg. Főleg, ha néha masszívan esik. A beszámolóba két szombati produkciót választottam. Felejtsük el a fanyalgókat, akik lounge hallatán nekiindulnának a háborgó Balatonnak. Az egyik fellépő Kollmann Gábor tanítványa. Zolbert sokat köszönhet neki. Technikailag nagyon jó, pontos, a tenor és a szoprán szaxofon tónusa karakteres. Ami mindig a rengeteg gyakorlás eredménye. A mesterétől kapta azokat a Mike Stern, Marcus Miller és Incognito lemezeket is, melyek a mai stílusához vezették.

A kaliforniai Good Art rádió csak a smooth népszerűsítésére szakosodott műsora, a Jazztrax, és a stílust reprezentáló Catalina Island Jazz Festival közös listájára került fel „Frappé” című kompozíciója. Nos, a smooth pontosan olyan, mint a görög jeges kávé. Instant kávé kell hozzá, jég, méz vagy porcukor és víz. Fel kell rázni (nem keverni, hogy James Bondot is becsempésszük), és ha már habos, felöntjük tejjel, esetleg fagyit is tehetünk hozzá. A smooth esetében a hozzávalók: R&B, a funk és mainstream jazz. Ahogy a Smooth Jazz Brothers, melynek Zolbert oszlopos tagja, ez a formáció is (Zolbert szoprán- és tenorszaxofon, Udvarhelyi Gábor gitár, Tóth Marcell zongora, Kovács Gergő basszusgitár, Nagy Zsolt dobok) mindent el tud játszani ebben a stílusban. Ezt egy Chaka Khan dallal bizonyították is: „Sweet Thing”. Itt nincs egyenrangú szerepe a hangszereknek. A dallamokat a szaxofon hozza, a többiek az groove-os alap működtetői. Jött a „Friendship”, a „Just a Moment”, természetesen a „Shine”, a „Step by step” és a „Say Something”, meg a még lemezre sem rögzített „Between two Worlds”.

A smooth a Life's Good szlogen jegyében jött létre. Los Angeles klubjaira lett kitalálva. A laza és felszabadult vidámság uralja. A blues és a jazz viszont az élet karcosabb oldalát is megmutatja. Mikor szomszédom a véleményemet firtatta, végül egy példával győztem meg. Ismerünk olyan nőket, akik a hollywoodi filmekből léptek elő, smink, hajköltemény, dekoratív ruhák. De egy idő után, ha hallgatjuk őket, zarándokutakat kezdünk tervezni nagyon messzi vidékekre. A másik típusnak néha az esőtől csapzott a haja, ráncok látszanak a szeme alatt, lehet, hogy csak a szekrénybe akasztott ingünket vette magára, de ha beszélgetünk vele, örülünk, hogy vele élhetünk. Pont így vagyok a jazzel is. 

 A funkmester 

A másik fellépőt, Maceo Parkert csak így nevezi az amerikai szaksajtó. Külön fejezet ő az amerikai black music enciklopédiában. Hozott egy szeptettet New Yorkból. Nála van dress code: egyforma öltönyben léptek fel, mert úgy tartja, ezzel a közönséget tisztelik meg. A muzsikusok tökéletesen értik, amit Parker először a Life On Planet Groove borítójára tetetett fel: „Two percent jazz and 98 percent funky stuff”, ami az ideális zenei koktél arányaira utal.

„A világ legnagyobb kis funk formációja” poénkodott Parker a zenekar bemutatásakor bigband-ekre utalva. Vezet olyat is, a Ray Charles emlékzenekarral „To Ray with Love” mottóval ma is aktívan turnéznak. A paloznaki színpadon az erre szakosodott szekció fegyelmezett profizmussal rakta fel a ritmikai alapokat: Rodney Curtis basszusgitáron, Pete MacLean dobokon, Will Boulware billentyűsökön és Bruno Speight gitáron. A dallamok megszólaltatása Parker papa unokahúgára, Darliene Parkerre (vokál), a remek eredeti szólisztikus vénáját bizonyító Greg Boyerre (harsona) és persze Maceo Parkerre várt, aki fáradhatatlanul szövegelte, énekelte és kiválóan altszaxofonozta végig a koncertet. Szerepelt a repertoáron Marvin Gaye, Ray Charles és James Brown kompozíció is, utóbbinak tulajdonítják a legendássá lett bíztatást. Mikor látta, mire képes a hozzá került fiatal gyerek, Parker jr, így kiáltott rá a koncert kellős közepén: „Maceo, I want you to blow!”

Maceo „Camino” Parker ezt teszi azóta is, fújja rendületlenül. Az albumok közük kettőt említ meg: a Roots & Grooves az egyik, az It’s All About Love a másik. A Valentin napon született zenész a szeretet fontosságának önkéntes nagykövete a világban. Sose kedveltem az öreg, bánatos és csalódott filozófusokat. Mit ér az elméletük, ha ez az eredménye? Parker ma is életvidám és energikus, olyasmit tud az életről, amit érdemes eltanulni.

„A bátyámmal, aki szintén zenész, mindenféle muzsikákat hallgattunk - meséli - bluest, egyházi zenét, countryt, szimfonikusokat, R&B-t. Aztán választanunk kellett. Ott volt a jazz, remek, mindenki azt szeretne játszani. De ott volt a funky is. Imádom, ha az emberek vidámak, mikor hallgatnak minket, táncolnak, szeretik az életet.” Paloznakon több ezer ember igazolta vissza a domboldalon, hogy jól döntött.

Fotók: Chripkó Lili