... amiből - a programot áttekintve - sokkal több volt, mint tavaly.
Gróh Ádám állítja be a koncert előtt a hangot.
Túlnyomó többségben voltak a fiatalok az MJSZ Udvarban.
Antal Gábor Trió feat ...
... a jazztörténetnek erről az egyik legizgalmasabb korszakáról.
A zongorista Earl Hines 1942-es zenekara a fiatal jazzforradalmárok melegágya volt. Dizzy Gillespie volt a trombitás szekció sztárja, amelybe ...
... kitüntetett „jazz piktort”.
Laci már egészen fiatalon megismerte és megszerette a jazzt. A háború után az akkori tinédzserek a szabadság zenéjeként élték meg a bűvölő ritmusokat, a szokatlan zene ...
A jazzkoncertek állandó vendégeként ismert „Hivatásos jazzrajongó” még mindig ugyanolyan fiatalos hévvel tud lelkesedni egy-egy esemény után, mintha először hallott volna jazz-zenét. Pedig ennek már legalább ...
... elején megrendezett – immár szerencsére szokásosnak mondható – Jazz Showcase-en színpadra lépett tehetséges fiatal zenészek szakmai jutalomként lehetőséget kaptak egy újabb önálló koncertre a Müpa Fesztiválszínházban, ...
... Veronika Udvar is július 22-én, kedden fiatal tehetségek mutatkozhatnak be, szinte egész nap mindkét udvarban A Szövetség elnökségi tagjainak zenekarai is több alkalommal színpadra lépnek, kivételt ...
... „Giant Steps – Small Steps…”. Az egyetlen tisztán saját számom egy ballada, amit a feleségemnek írtam – címe: Dear Girl.
IR / Jazz.hu: Mióta tanítasz, és miért fontos számodra a fiatalok oktatása? ...
... ()
YouTube
Spotify
A fiatal fuvolista, énekesnő, dalszerző egy remek klasszikus-jazz-pop fúziós albumot készített.
Matthew Shipp – The Cosmic Piano (Cantaloupe Music) ...
... Zeneileg nagy hatással bírt Miles Davisre, 5 évvel fiatalabb földijére St. Louis városából. Clark Terry Count Basie, majd Duke Ellington zenekarában tett szert világhírre az ötvenes években. Szólóművészi ...
... idekívánkozik egy 1989-es fotó a nagykanizsai Hot Brass Band! koncertjét követő örömzenéről, ahol egy fiatal trombitás Bényei Tamás debütált a helyi közönség előtt.
Aki valamennyire is érdeklődik ...
... fiatal tenoron és szopránon kezd el játszani. Tárogatóm többször is volt, de sokáig nem tudtam megbarátkozni vele, az egyik például elég hamis volt. Ez a mostani viszont kiváló hangszer, két éve van ...
... In Music)
YouTube
Spotify
Billie Holiday dalai elevenednek meg modern formában a fiatal amerikai énekesnő új lemezén.
Mehmet Ali Sanlikol – 7 Shades Of Melancholia (Futura ...
... vélem, hogy a borítón látható nagy T betű alighanem erre céloz...)
Lovano is a Berkleeben tanult és már fiatalon szédítő karriert futott be. Róla is elmondható, hogy mindenkivel játszott és saját nevén ...
... fiatal tehetséget is megismerhet Salföldön a közönség. A Legendás Albumok pénteki koncertjei mindig a következő pénteken kerülnek adásba, tehát Nancy Wilson és Cannonnball Adderley lemezét bemutató ...
... a smooth jazz stílus is megjelenik, ami újabb színfoltot hoz az udvar életébe. Tehetségek napját tart a Jazz Szövetség és a Harcsa Veronika Udvar is július 22-én, kedden fiatal tehetségek mutatkozhatnak ...
... álló trió ezúttal egy még tőlük is fiatalabb altszaxofonos, Balogh Máté csatlakozásával lép a pódiumra. Nos, ez a kvartett bűvölte el a lelkes közönséget a minap.
Nem hiába mondja főszerkesztőnk, ...
... és csak a világháború kitörését követően jutott el odáig, hogy szvinget játsszon. Nem tudni, pontosan, mi motiválta 1944-ben, hogy fiatal, tehetséges, modernista zenészekkel és hangszerelőkkel frissítse ...
... mellékutcában leparkolt autótól a tetthelyig.
Az aulában fiatal művészpalánták hevertek a földre szórt párnákon, de a galérián és a folyosókon is élénk mozgás volt, jött a közönség, meg ment is ...
... erős folytatás ez a nyitószám után: meglepő, de jogos, hogy ennek a nagyszerű és igen fiatal énekesnek is van mire visszatekintenie, és ebbe megtisztelő, hogy ilyen őszintén bepillantást enged.
A két ...
... Balázs pedig mesterszakon diplomázott. Mindhárman versenygyőztes muzsikusok. Adrienn 2021-ben az év fiatal jazz-zenésze lett, majd a következő évben elnyerte a Müpa tehetségkutatójának közönségdíját. ...
Sütiket használunk a weboldal funkcióinak biztosításához, a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldal forgalmának elemzéséhez.