fbpx

A Harmónia Jazzműhely Jazz Csillagvizsgáló sorozatának keretein belül vasárnap a fiatal tehetségek közül a női hangszeres jazz-zenészek bemutatkozásán volt a sor.

Hétfőn már háromórás bemutatónak örülhetett a közönség, persze azok, akik a koncertterembe befértek. Vasárnap és hétfőn a Bartók konzervatóriumba járó fiatalok telt ház előtt mutatkozhattak be a Budapest Jazz Club színpadán.

Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres női jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon. Ha két ugyanolyan jó zenész közül kell választania a zenekarvezetőnek, vajon a nőt vagy a férfit fogja választani? Tudunk-e, merünk-e erről beszéni?

Egy héttel a Bartók konzi  félévi vizsgakoncertjei után az egyetemisták következtek, hogy bemutassák tudásukat. Örömmel láttam, hogy az előző hétről sok ismerős arc volt jelen a koncerteken.

A kétnapos vizsga keddi napján is 9 zenekar lépett fel a Budapest Jazz Clubban.  A Bartók Konzi, azaz teljes nevén a LFZE Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium diákjai igazán kitettek magukért a második napon is. A félévi vizsgakoncerten a leendő jazz-zenészek olyan telt ház előtt játszottak, mint amilyen a ’Világsztárok a BJC-ben’ koncerteken szokott lenni. Az egy sor asztalt kivették, és a helyére két sor széket raktak be, hogy elférjenek az érdeklődők, de még így is álltak az ajtóknál.

Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon.

A közönségszavazat alapján a KunaTones albuma lett az év jazzlemeze: Between Past and Future. Március 17-én élőben is meghallgathatják a rajongók, és akik kíváncsiak erre a különleges, soktagú zenekarra. Kuna Vali az együttes vezetője, aki nem akármilyen hangszert fúj. Még egy különlegesség: a zenekar tagjainak alapját testvérek alkotják, akik mind fúvós hangszeren játszanak.

Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005