

Az idei Müpa Jazz Showcase közönségdíjasával, a Négyessy Barnabás Quartet vezetőjével, Négyessy Barnabással készült videó-interjú, sok-sok zenével.
Idén először utazott ki Németországba az egyik legnagyobb jazz szakmai vásárra egy szövetség, amelyik az összes hazai jazz-zenészt képviseli.
Az utóbbi hetekben átalakult a Nemzeti Kulturális Alap. Az Előadó-művészetek Kollégiumába ismét bekerült egy jazz-zenész, Zsoldos Béla.
A 2000-ben alapított Balázs Elemér Group a legújabb, januárban megjelent lemezének bemutatójára készül.
Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.
Balogh Tomi a Liszt Ferenc Zenművészeti Egyetem Jazz Tanszékén diplomázott 2017-ben. Majd rövid időn belül Londonba tette át székhelyét. Május 2-án, pénteken a triójával fog koncertet adni a BJC-ben.
A Jazz at Lincoln Center Orchestra látogat Budapestre a Müpába április 5-én, ahol a vendég a magyar trombitás, Szalóky Balázs lesz.
A St. Pöltenben élő kiváló trombitaművész, Thomas Gansch Szolnokon lép fel a BJC Big Banddel, másnap pedig mesterkurzust is tart.
Hárs Róza a Zeneakadémia utolsó éves hallgatója jazzének tanár szakon. Az idei Müpa Jazz Showcase-en két produkcióban is maradandót alkotott és összesen öt különdíjban részesült.
Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.
Mester Dánielnek a Budapest Jazz Orchestrával jelent meg közös albuma, amin Dani kompozíciói szerepelnek, ráadásul egy világhírű magyar szaxofonos vendégszereplésével.
Az elmúlt évben rengeteg esemény zajlott a Jazz Szövetség rendezésében, amiről a Jazz.hu is a legtöbb esetben hírt adott.
Március 1-jén gálakoncertre kerül sor a magyar jazz hagyományainak megőrzésért a MomKultban.
A jazz-zongorista Farkas Zsolti kvartettjének előélete van. A nyári Snétberger Zenei Tehetség Központ felsőörsi bemutató napján hallottam a január közepén fellépő formációt, akikről azt írtam akkor, hogy szívesen hallgattam volna őket még sokáig. A fiatal zenészek fantasztikus koncertet adtak a Budapest Jazz Clubban fél évvel később.
Nemrégi indult útjára a Budapest Jazz Clubban a jazz korai időszakát játszó, Nagy Iván zongorista által menedzselt jazz session, nagy sikerrel. A következő találkozó szerdán lesz, február 13-án.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
23
|
24
Dátum :
2025. jún. 24.
|
28
|
29
| |||