fbpx

Jazzgenetika és jazzgenerációs emlékek Nagykanizsán

2024. március 23.

Különleges fotókiállítás nyílt március 19-én Nagykanizsán. A különlegességét pedig nemcsak a Jazzgenetika név választása adja, hanem a mögöttes tartalom, amely egy új jazzgeneráció tíz évét és annak utóéletét kívánja megidézni. Ez a helyi történés önmagában kevés lenne ahhoz, hogy országos érdeklődést keltsen, ha nem lennének hazai és nemzetközi kapcsolódási pontjai. Erre utal a kiállítás sokat sejtető alcíme: Jazz a ’70-es évektől Nagykanizsán. Az alábbi írásból az is kiderül, hogy mi köze volt ehhez a korszakhoz Gayer Ferencnek a Magyar Jazz Szövetség elnökének, egyben a Budapest Ragtime Band vezetőjének, Elek István szaxofonosnak, Gadó Gábor gitárosnak, Süle László zongoristának, Pados Zoltán pozanosnak és Gróf Zoltán trombitás és ventilpozanosnak, Tiborcz Iván szaxofonosnak, valamint dr. Beke Árpádnak.

Jazzgenetika

A kiállítás ötletgazdája Domján Attila a Hot Brass Band volt tagja, aki nemcsak a kiállítás, de egy nosztalgia koncert megszervezését is célul tűzte ki. Ezt az ötletet karolta fel a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó igazgatója Halmos Ildikó és Baráth Zoltán Artijus-díjas zenetanár, nyugalmazott művészeti iskolaigazgató. Domján Attila bevezetőjében elmondta, hogy a fotóanyag nagy része a néhai Korpavári Attilától a Hot Brass Band házi fotósától származik, akinek ezzel is emléket kíván állítani. A többi fotót Szerdahelyi Rita ismert fotós, Tóth Tamás zenész és az együttesük volt tagjai készítették. A megnyitóbeszédet és a tárlatvezetést Baráth Zoltán a Hot Brass Band alapítója tartotta. Saját zenei életútjából a Pécsett eltöltött időszakot emelte ki, ahol Gayer Ferenccel, Gadó Gáborral és több jazz iránt érdeklődő zenésszel megalakították az MF 8 nevű együttest.

Jazzgenetika Elek István és dr. Beke Árpád

Jazzgenetika Baráth Yvette énekesnő

A kiállításon több szöveges tabló is helyet kapott, ami utal Baráth Zoltán szakmai kapcsolatára Gonda Jánossal, Süle Lászlóval, Friedrich Károllyal, valamint Elek István szaxofonossal. Az ő hatásuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy fiatal zenetanárként egy új jazzgeneráció felépítésén gondolkozzon. Így alakult meg lelkes növendékekből 1979-ben a Hot Brass Band. A kezdeti sikerek tovább erősítették a zenekar igazi közösségé formálását. Az együttes gyakran hívott vendégfellépőket, hogy a zenekari hangzás profibb legyen. Így a Nagykanizsán élő hivatásos katonazenész Ámon István klarinétos és szaxofonos is erősítette a csapatot. Ámon István szerepe azonban a fellépésén kívül is túlmutató volt, hiszen a városban katonáskodó zenészeket mind bevonta a helyi jazzéletbe. Így került többek között a Hot Brass Bandbe Gróf Zoltán trombitás/ventilpozanos. A szakmai mentoruknak tekintett dr. Beke Árpád trombitás is gyakori vendégfellépője volt a fiatal zenekarnak. A fotókiállítás anyagában ők is feltűnnek. Külön érdekesség az a tabló, ami bemutatja az együttes korai és későbbi időszakában játszott repertoárokat. Mind a tradicionális, mind a modern jazz irányzatok legismertebb darabjai helyet kaptak a zenekar 10 éves működése alatt. Imponáló összeállítás különösen annak fényében, hogy a ’70-es és ’80-as években milyen nehéz volt kottákhoz és hangszerelésekhez jutni Magyarországon. A Hot Brass Band működésének hatása máig tart, hiszen az akkori zenészek közül ma is többen aktívak. Közülük Vámos Bélát a Kanizsa Big Band vezetőjét, Tiborcz Iván szaxofonost, Kőfalvi Csaba dobost és Sinkovics István zongoratanár-zongoristát (Hannover) emelném ki.
Üde színfolt volt a fotókon felfedezni Bényei Tamás trombitást a Hot Jazz Band alapító-vezetőjét, aki szintén játszott Nagykanizsán a Hot Brass Banddel.

Jazzgenetika

Összegzésképpen megállapítható, hogy a Hot Brass Band működése a később létrejövő zenekari formációkra is nagy hatást gyakorolt és a helyi jazzéletet is erősítette. Természetesen a szervezők maguk is helyén értékelték a zenekar működését, utalva arra, hogy a nagykanizsai jazzéletnek csupán az egyik fontos szereplői voltak, de hatásuk a fiatalok körében mégis meghatározó volt. Ez mind visszaköszön a fotókiállítás anyagában, ami jó felvezetője a március 23-án rendezendő Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél koncertnek, ahol a volt Hot Brass Band egykori tagjai is fellépnek a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó tükörtermében.

Jazzgenetika Domján Attila, Baráth Zoltán és Halmos Ildikó

Jazzgenetika

Jazzgenetika

Jazzgenetika Hot Brass Band, 1979

 

Fotók: Korpavári Attila, Szerdahelyi Rita Tóth Tamás és ismeretlen szerzők

Plakát és grafikai megjelenés: Balogh József

 

Kapcsolódó cikk: Berobbant a jazztavasz Nagykanizsán

 

 

  

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005