Mindhárom muzsikus neve jól ismert számomra, hiszen Vijay Iyer (1971) már a jazz „derékhadához” tartozik, mi több éppen 10 éve mi is élvezhettük játékát a Zeneakadémián akkori triójával adott koncertjén, nem is beszélve lemezeiről, amelyek közül kettőről magam írtam az ajánlókat. Ez egyébként a nyolcadik ECM lemeze. Ami pedig Linda May Han Oh-t (1981) illeti, már 2012-ben láthattuk a Trafóban a Joe Lovano-Dave Douglas Quintet koncertjén. Ezt a „Sound Prints” nevű projektet egy évvel később a Monterey-i jazzfesztiválon ezzel a címmel lemezre is vették. 2017-ben aztán a MoMSportban a Pat Metheny Quartetben bőgőzött, saját triójával pedig 2019 tavaszán a BMC színháztermében koncertezett, amiről mi is beszámoltunk honlapunkon. De lemezeken is találkozhattunk játékával. (Az ECM-nél maradva: a Lucent Waters-en Ralph Alessi, Florian Weber és Nasheet Waits társaságában játszik, a Blue Note márkán pedig az említett Monterey-i felvételen!)  A mackós alkatú dobos, Tyshawn Sorey (1980) neve bizonyára kevésbé ismert mifelénk, pedig már 2005-ben szerepelt a Trafóban Steve Colemannel, lemezeken pedig megismerhettük már a Vijay Iyer Sextet 2017-es „Far from Over”-jén, nem is beszélve jelen trió két éve megjelent „Uneasy” c. albumáról.

A legújabb Vijay Iyer lemez tipikus példája annak, hogy egy zongoratrió még mindig képes katartikus élményt előidézni, csak olyan művészek kellenek, mint ez a hármas. Bátran nevezhetjük őket jazz-szupergruppnak, annál is inkább, mert itt igazán egyenrangú művészek játszanak, szó sincs a zongoratriók esetében gyakori „leader” központúságról. Ráadásul Vijay mester kiemelkedő komponista is, így a lemezen elhangzó tizenkét számból kilencet ő jegyez, egy Stevie Wonder és egy Roscoe Mitchell szerzemény mellett a lemez záró számát John Stubblefield és Geri Allen szerezte. (Geri Allen zongorista jobban ismert /sajnos pár éve meghalt/, Stubblefield pedig neves amerikai szaxofonos volt, akit a Mingus Big Band amszterdami koncertjén volt szerencsém látni.)

Külön értékelendő, hogy az ECM kiadó több évtizedes gyakorlatától eltérően, ez a lemez is azon kevesek egyike, amikor a kísérő füzetben angol nyelvű írást is olvashatunk. Ez többnyire akkor következik be, ha maga a lemezen szereplő előadóművész jegyez valami közölnivalót. (Ilyen pl. Joe Lovano). De örök rejtély, hogy ez a márkás kiadó reprezentatív kivitelezésű kiadványainak füzeteit miért nem használja fel a „fogyasztók” minimális tájékoztatására? Esetünkben ez annál inkább is indokolt, hiszen a lemez címe (és címadó száma) „Részvét”. A címlapfotón cikázó madarak tömege minden bizonnyal a járványban elhunyt embertársaink lelkét szimbolizálja...

Nos, Vijay mester megosztja velünk magvas gondolatait pl. arról, hogy a hangszeres számok az inspiráció révén fejezik ki azt, amiről szólni kívánnak. Ő az intenzíven politizáló művészek egyike, aki a jazz nyelvén szól korunk problémáiról. Az „Arch” c. szám például Archbishop Desmond Tutu, a bátor dél-afrikai polgárjogi harcos, anglikán érsek tiszteletére született, aki 2021-ben halt meg. Vagy Stevie Wonder „Overjoyed” c. száma az ugyancsak 21-ben elhunyt Chick Corea emlékére került a lemezre. (Chick zongoráját Vijay kapta meg.) A „Maelstrom”, a „Tempest” és a Panegyric” a pandémia áldozatainak, a „Prelude: Orison” pedig édesapjának állít emléket.  John Stubblefield, Roscoe Mitchell, és Gerí Allen kompozíciói inspirációt jelentettek számára (ráadásul a két utóbbi mentora is volt), ezért kerültek repertoárjába. Két költőbarátjának művei ihlették a „Where I am”, a Ghostrumental” és az „It Goes” c. szerzeményeit, amelyek szintén nem titkolják állásfoglalását a világ problémáinak vonatkozásában.

Érdekes, hogy az előadott muzsika rövid tételekből álló zenefolyam, ám ez is hozzájárul különleges élményt nyújtó természetéhez. Az első, egyben címadó „Compassion” himnikusan áradó karakteres darab, méltó kifejezése a halál miatti részvét megnyilvánulásának, mely attitűd az album jórészét átíveli. Az „Érsek” lendülete az apartheid elleni harc kifejezője – remek bőgőszólóval és dinamikus zongorajátékkal. Wonder sikerszáma Coreát idézi, aki maga is kedvelte ezt a darabot. Igazi improvizatív kortárs-jazz mindhárom hangszer intenzív játékával. Az említett előadási attitűd folytatódik a többi szám esetében is, mígnem az „It Goes” c. szólózongora gyöngyszem zárja az előadóművész kompozícióinak sorát.

Egy újabb remek lemez, amelyre mind az ECM kiadó, mind pedig a zongorista-zeneszerző bátran lehet büszke!     

COMPASSION       VIJAY  IYER                  ECM Records         Hangvető

1. Compassion
2. Arch
3. Overjoyed (Stevie Wonder)
4. Maelstrom
5. Prelude Orison
6. Tempest
7. Panegyric
8. Nonaah (Roscoe Mitchell)
9. Ghostrumental
10. It Goes
11. Free Spirits/Drummer’s Song (John Stubblefield/Geri Allen)

Minden szám szerzője Vijay Iyer   kivéve  3. 8. és 11.

Közreműködtek: 

Vijay Iyer   zongora
Linda May Han Oh   bőgő
Tyshawn Sorey  dobok