Áprilisban is folytatódott az immár szinte hagyománnyá vált koncertsorozat, amely többnyire a hónap második keddjén (olykor az elsőn) kerül sorra az Opusban. A MAO tagjaiból alakult kisegyüttesek a műfaj legendás albumait idézik a mai ízlés szerinti előadásban mindannyiunk örömére. Ezt bizonyítják a teltházas rendezvények.

Tudjuk jól, hogy az 1945 és 1990 között eltelt évtizedekben a vasfüggöny nem használt a nyugat-keleti információáramlásnak. Hogy mit is akarok ebből kihozni? Hát azt, hogy a hazai jazzrajongók többsége a viszonylagos enyhülés révén a rock-korszakban ismerkedett meg a jazz akkor éppen aktuális stílusirányzatával, miközben évtizedek „termése” maradt ismeretlen számukra.

Március 8-án lenne 90 éves a legismertebb, leghíresebb magyar jazz-zenész, Szabó Gábor. A jazzlegendák sorozatban készült megemlékezéssel készülünk erre az alkalomra, amit Márton Attila írt. A jövő héten két emlékkoncertre is sor kerül. (-a szerk.)

Elemért időtlen idők óta ismerem és követem sokoldalú munkásságát. Meg sem kísérelném azoknak a zenei gyöngyszemeknek felsorolását, főleg pedig elemzését, amelyekkel megajándékozott minket az év(tized)ek során a Trio Midnighttól a BEG-ig. Szerintem alig van olyan hazai jazzbarát, aki ne ismerné, de ha akad, annak ajánlom figyelmébe barátom és kollégám, Somogyvári Péter „Balázs Elemér Group 15 – Örök szerelem” c. kötetét.

Ha van valami fix pont számomra a főváros gazdag jazzkínálatában, az a MAO „Legendás albumok” sorozata. Ahogyan Fekete-Kovács Kornél ezúttal is jogos büszkeséggel konferálta fel az estet: a 9 éve „futó” sorozatban a jazztörténet legfontosabb lemezalbumait mutatják be. S miközben a hiteles „rekonstrukcióra” törekszenek, nem szolgai másolással teszik ezt, hanem a műfaj iránti elkötelezettséggel, de mai hangvételben. Egy biztos: ezek a „klubestek” minden hónapban garantáltan élvezetes – mindenki által „emészthető” – vérbeli jazzélményt jelentenek.

Imre zenei értékelését, emberi nagyságát, fantasztikus humorát sokan értékelik a szomorú esemény kapcsán. Részemről egy éppen 10 éve Vele készített interjúmat szeretném megosztani az olvasókkal, amely sok érdekes információt tartalmaz. A beszélgetés az Újlipótvárosban, egy márkás építészek által tervezett és kivitelezett társasházban, Imre ízlésesen berendezett modern lakásában készült. Imre még olyan dobverő-párral is megajándékozott, amelyeken gyárilag szerepel Imre neve, és mivel egy neves nyugati cég magyarországi „endorsere” ő volt, így egyéb feliratok is. Igazán megható emléktárgy.

Örvendetes, hogy a főváros gazdag jazzkínálata miatt számos alkalommal van egy napon, olykor egy időben több vonzó jazzrendezvény is, így aztán nem könnyű eldönteni, hogy melyiket is válassza a magamfajta „hivatásos jazzrajongó”. Az időközben altszaxofonnal „megerősített” Péch Lóránt trió koncertjét viszont ki nem hagytam volna.

A MAO „Legendás albumok” sorozatának januári választása ismét egy korai Blue Note lemezre esett, mégpedig az éppen a tinédzser éveit (1951-ben) elhagyó 20 éves amerikai zongorista, Wynton Kelly triójának „New Faces, New Sounds” c. korongjára.

Ha a gyanútlan jazzbarát kézbe veszi az ECM egyik új lemezét, amelyen a John Taylor trió játszik, joggal feltételezi, hogy a felvételek egy-két éven belül (esetleg a Covid előtt vagy alatt) készültek. Csak a kísérő lapocska gondosabb áttanulmányozása során derül ki, hogy ebben az esetben egy éppen 24 (!) évvel ezelőtti angliai koncertfelvételt publikált a márkás kiadó.

Az Amerikában élő osztrák gitáros már hosszú ideje a müncheni ECM művésze. Manfred Eicher a világ vezető gitárművészeit „gyűjtötte be”: Muthspiel mellett John Scofield, Bill Frisell és Dominic Miller, korábban pedig John Abercrombie is nála szerepelt. Nem kis öröm és büszkeség, hogy két magyar is helyet kapott a „válogatottban”: Snétberger Ferenc és Boros Zsófia...