

Aki már látta a filmet, tudja, a cím egy szójáték, Aretha Franklint elkísérte egész életében a gyerekkorában ráragadt becenév. Aki már látta a filmet, azt is tudja, hogy nem szabad 145 perces filmet csinálni egy csodálni való istenáldotta tehetségről sem. Mert egyszerűen nem praktikus. Liesl Tommy debütáló rendezőként túl nagy fába vágja a fejszéjét, amikor Aretha Fraklin egész életét el akarta mesélni a mozijában.
Az Unesco 1975-ben október 1-jét a zene világnapjává nyilvánította. Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezte, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket és a kultúrákat.
A „csodagyerek-testvérpár” Tóth Viktorral, Szakcsi Lakatos Róberttel, Neumann Balázzsal és Orbán Györggyel fog fellépni a Fesztiválszínházban október 3-án.
Kedden késő este érkezett a hír, 79 éves korában meghalt Dr. Lonnie Smith, a Hammond B3 orgona királya. Halálát a Twitteren megerősítette élete utolsó lemezeinek kiadója, a Blue Note Records. A halál oka a tüdőfibrózis, a tüdőbetegségek egy ritkább, de ma még gyógyíthatatlan formája volt.
Brian Charette jazz-zongorista, Hammond orgonista és zenei producer, a New York-i jazzélet kulcsfigurája lesz a vendége a Modern Art Orchestrának két alkalommal is októberben.
Brian Charette jazz pianist, Hammond organ player, electronic music producer, a key figure on the New York jazz scene, will be a featured of the Modern Art Orchestra (MAO) on two occasions in October.
A Magyar Jazz Ünnepén fellépnek fiatalok és már befutott zenekarok is.
A Zeneszerzős és Hangszerelő versenyt a Magyar Jazz Szövetség kétévente rendezi meg a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével, melynek hagyományát ők teremtették meg László Attila támogatásával.
E cikk apropója a Craft Recordings új kiadványa John Coltrane „másik oldaláról”, vagyis pályájának ama korai, ha nem is a legkorábbi szakaszáról, amikor a nevét még csak másokat kísérő sidemanként, illetve több figyelmet érdemlő co-leaderként ismerhették az érdeklődők. Főként az 1956-1957-es évekről van szó: ekkor keletkeztek azok a felvételek, melyeket Coltrane Miles Davis, Sonny Rollins, Thelonious Monk, Red Garland, Tadd Dameron és Art Taylor oldalán rögzített. Ez a lemez amolyan „bevezetés” a korai John Coltrane tanulmányozásába, nyomatékosítva a két legfontosabb zenei kapcsolatát az 50-es évek második felében – Miles Davisszel és Thelonious Monkkal, s kiegészítve alkalmi zenei találkozásokkal – Garland, Dameron és Taylor albumain.
Szeretettel köszöntlek Gabi és boldog 50-ik születésnapot kívánok.
Vasárnap, szeptember 26-én méltó búcsút vesznek zenésztársak az egyedülálló jazzénekes Winand Gábortól.
Előrebocsátom, hogy régen volt olyan maradéktalan örömöm egy új magyar jazzalbum meghallgatása közben, mint a mostanában végre nagyobb figyelmet kapott együttes korongját leforgatva. Ha valakiről, akkor a kitűnő gitáros Rieger Attiláról igazán elmondható, hogy nem kapja meg azt a figyelmet és elismerést, amit megérdemelne. És ez vonatkozik a négyes másik szólistájára, az ugyancsak „underrated” zongoraművészre, Rozsnyói Péterre is. (Emellett mindketten márkás komponisták is!
Pár nappal ezelőtt írta ki legújabb pályázatát a Petőfi Kulturális Ügynökség, amire jazz-zenészek is pályázhatnak, de figyelem, a határidő nagyon rövid, október 1-jén zárul!
Berkes Balázs kérésünkre írt egy rövid nekrológot a híres jazzbőgősről, George Mrazról, akivel személyesen is találkozott (a szerk.)
Még az idén elérhető lesz Oláh Kálmán és Piotr Wojtasik közös kvintettjének lemeze, Mosaics címen.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
18
| ||||||
19
|
20
|
25
| ||||
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|