fbpx

A Harmónia Jazzműhely és a legendás londoni 606 Club közötti Music XChange program keretében tartott koncerten Pallai Péterre emlékeztünk. A két évtizede sikeresen működő, magyar és brit jazzélet közötti „zenészcsere” jelenleg az NKA támogatásával zajlik. Ahogy Péter, aki ennek az oda-vissza kapcsolatnak a motorja volt, mindig hangsúlyozta, a magyar muzsikusokat, bármennyire is elismertek hazájukban, az Egyesült Királyságban senki sem ismeri. (Kivétel Tony Lakatos, aki idén májusban járt a szigeten.) Ezúttal egy fiatal, versenygyőztes zongorista, Horváth Albert volt a főszereplő, akit Steve Rubie, a 606 vezetője választott ki tavasszal a Jazz Showcase-en.

A Nemzeti Kulturális Alap hathatós támogatásával 16 éve szakadatlanul folyik a zenei csereskereskedelem a Budapest Jazz Clubban székelő Harmónia Jazzműhely és London legendás jazzklubja, a 606 között. Évente négy brit zenész jön a magyar fővárosba, hogy a hazai kiválóságokkal játszhasson, és évente négy magyar megy ki örömzenélni brit húzónevekkel. A „húzónév” fontos, mert mindkét ország hemzseg a világszintű tehetségektől, akik mindnyájan attól a születési hibától szenvednek, hogy édesanyjuk elfelejtette őket az Atlanti-óceán túlpartján világra hozni. 
A gyakorlatban ez azzal jár, hogy akár a BJC-be érkező brit sztárt, akár a Londonban landoló magyar jazzlegendát nagyon kevesen ismerik. Ezért általában helyi nagy húzónevekkel párosítják a külföldi sztárvendéget.

Magyarország zongorista nagyhatalomnak mondható a jazz világában. Persze a jazz világa erről nem mindig vesz tudomást, mert vigyázó szemeit még mindig Amerikára veti.  Nagy-Britannia pedig trombitás és szaxofonos nagyhatalomnak mondható, nagyjából ugyanolyan elismertséggel, mint a mi zongoristáink.

Kezdjük talán egy intézményes jó hírrel, amely megfelelő keretbe foglalja a két sikert és a jövőre nézve is reményt ad. A legendás londoni jazz szentély, a 606 Club és a Harmónia Jazzműhely (hivatalos nevén Harmónia Műhely Alapítvány, a továbbiakban HMA) között már több, mint egy évtizede folyó zenész-cserekereskedelem élénkítésébe ismét tevékenyen bekapcsolódik a londoni Liszt Ferenc Intézet. Így vált lehetővé, hogy a zongorista Kapolcsi-Szabó Levente és az énekesnő Koncz Kriszta a 606-os fellépés előtt, 2024. december 4-én, szerdán teltházas duó estet adhatott a Magyar Intézet immár Trafalgar tér melletti impozáns épületében.

A Harmónia Jazzműhely és a legendás londoni 606 Club közötti, jelenleg az NKA által támogatott, majdnem két évtizedre visszanyúló „zenész cserekereskedelem” október 3-án, csütörtök este ismét fényes bizonyítékát szolgáltatta, hogy egy nagy koncertnek nem előfeltétele a nagy név. Mind az Egyesült Királyság, mind pedig Magyarország szinte kimeríthetetlen jazz-zenész tartalékokkal rendelkezik. Londonban senki nem hallott azelőtt Horváth Balázsról, de sokan még a szaxofonos Matt Andersonról sem, aki Észak-Angliából települt át a fővárosba.

70 felett járhat már a magyar jazzművészek száma, akik a Harmónia Jazzműhely, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a legendás londoni jazz szentély, a 606 Club együttes támogatásával felléptek az évek során az említett londoni klubban, mindig is élvonalbeli brit muzsikusok társaságában. A legutóbbi a sorban a csodálatos hanggal és hanghasználattal megáldott Kanizsa Gina volt, aki a szökőévi február utolsó napján delejezte a közönséget a 606-ban.

A Harmónia Jazzműhely (anyakönyvezve: Harmónia Műhely Alapítvány) és a legendás londoni jazz klub, a 606 között évekre visszanyúlóan folytatott zenész-cserekereskedelem idei utolsó, angliai fordulóján sztár zongoristánk, Szabó Dani képviselte a magyar színeket. Dani 12 éve lépett fel utoljára ezen a patinás tetthelyen, a tenorszaxofonos Julian Siegel, idén elhunyt csodálatos nagybőgősünk, Szandai Matyi és a dobos Martin France társaságában.

20 éve lépett fel először magyar zenész, az énekesnő Tisza Bea és a zongorista Nagy János személyében, a legendás londoni 606 Clubban, - akkor még a londoni Magyar Kulturális Központ támogatásával. Ezekből a kezdetekből alakult ki az a zenei csereakció, amely most már a londoni tetthely és a Budapest Jazz Club között évente négyszer megtörténik mindkét irányban, a Harmónia Jazzműhely szervezésében, ma már a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával.

Egyesekben talán megütközést kelt, hogy egyszerűen "lejancsikázom" a magyar jazzszíntér egyik legtehetségesebb zongoristáját, de miután édesapját, a jazzbőgő nagymesterét Jancsiként tartja nyilván a közönség, és egyébként is ez jazz magazin, hát engedtessék meg.

Majdnem napra pontosan, hét évvel ezelőtt mutatkozott be a csodálatos hungaro-kubai énekesnő, Elsa Valle a legendás londoni jazzklubban. Hét évvel korábbi koncertje olyan maradandó nyomokat hagyott a klub tulajdonosában, a fuvolista-szaxofonos Steve Rubie-ban, hogy ennyi év után is "repetát" kért a Harmónia Jazzműhelytől. A magyar non-profit koncertszervező csapat, a Harmónia Jazzműhely idestova 14 éve folytat zenész cserekereskedelmet a Budapest Jazz Club és a londoni jazz szentély között, jelenleg a Petőfi Kulturális Ügynökség anyagi támogatásával. A pandémia nagyon is megzavarta ezt a gyümölcsöző együttműködést, melynek keretében évente négy brit szólista jön át Budapestre magyar kollégákkal zenélni és tőlünk is évente négyen mennek Londonba ilyen örömteli tapasztalatcserére.

A Modern Art Orchestra trombita kórusának egyik oszlopa, Szalóky Balázs a MAO nagy sikerű berlini és kölni koncertjét követően ruccant át élete első fellépésére a brit fővárosba. Balázsnak három évet kellett várni az alkalomra.

Az idén feléledt a pandémiát követő téli álmából a gyökereiben majdnem 20 évre visszanyúló brit-magyar "zenészkereskedelem" a legendás londoni jazzklub, a 606 és a Harmónia Műhely Alapítvány (HMA) között - a Nemzeti Kulturális Alap, illetve a hozzánk érkező brit zenészek esetében a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatásával.

A pandémia nagy elvonókúrára fogta a magyar zenészek brit és a brit zenészek magyar kedvelőit. Kiváló fiatal zongoristánk, a MÜPA Jazz Showcaseen szakmai díjnyertes Jónás Rezső, (az angoloknak: Reggie – ejtsd: Redzsi) volt az első, nyarat hozó fecske május 26-án, csütörtökön a londoni jazz szentélyben, a 606 Clubban.

2013. október 10-től 12-ig tartott a harmadik brit – magyar klubközi jazz fesztivál, amelyet a Harmónia Jazzműhely szervezett a londoni Magyar Kulturális Központ közreműködésével és – bőkezű magántámogatók segítségével – javarészt finanszírozott is a legendás londoni 606 Clubban.

A Budapest Jazz Club és a londoni jazz szentély, a 606 Club között a Harmónia Jazzműhely közvetítésével immár tizenkettedik éve folyó zenei cserekereskedelem legfrissebb magyar exportja, a trombitás-szárnykürtös Subicz Gábor volt.

1. oldal / 2

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
8
9
11
12
13
14
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
© 2019-25 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005