
1941. augusztus 21-én Budapesten született, bár a család otthona Kőszegen volt. Nem volt könnyű a háborús években felcseperedni, de azt követően sem. Orvos édesapját szinte elüldözték Kőszegről, így Szombathelyen nőtt fel és tanult a helyi zeneiskolában. Miután 14 évesen megnyerte a keszthelyi Helikon zongoraversenyt és felvételi vizsga nélkül lett a Zeneakadémia hallgatója, hetente felvonatozott Budapestre tanulmányainak folytatása céljából. Fogorvosnak készült és egyetemi évei alatt aktívan bekapcsolódott az akkori pezsgő jazzéletbe. Berkes Balázs visszaemlékezése szerint 1962-ben a legendás Dáliában „egy vidéki fiú” szerényen arra kérte, hogy játszhasson vele néhány számot duettben... A 60-as évek első felében gyorsan vált ismertté itthon, majd külföldön is, elsősorban a keleti blokk országaiban, később aztán Nyugaton is. Willis Conover, a Music USA adások műsorvezetője is „felfedezte” és igen elismerően nyilatkozott művészetéről a prágai jazzfesztiválon nyújtott teljesítménye alapján.
Sokoldalú művész volt. Évtizedeken keresztül működtette két trió formációját, mindkettőben Berkes Balázs bőgőzött, a Super Trióban Kőszegi Imre, míg a Creative Art Trióban Balázs Elemér dobolt. A nagyközönség elsősorban mint jazz zongoristát tartotta számon, de az elképesztően termékeny komponista a zene minden területén maradandót alkotott. Vagy százötven film zenéjét szerezte (pl. Bacsó Péter A tanú vagy Fábri Zoltán Ötödik pecsét c. filmjei), írt balettzenét (Derby, Bohémélet), öt zongoraversenyt, oratóriumot az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékére, misét II. János Pál pápa magyarországi látogatása alkalmából, valamint másfélszáz zsoltárt. Írt operát (Fekete Advent), klasszikusok adaptációit Bachtól Chopin-en át Debussy-ig, és persze közel száz jazz szerzeményt. De írt zenét tévésorozatokhoz (Linda), rádiójátékokhoz és színházi darabokhoz is. A legszélesebb ismertségre valószínűleg a Szomszédok főcímzenéjének zongorajátékával tett szert, amit Hidas Frigyes komponált...
Kétzongorás projektjei Szakcsi Lakatos Bélával, cross-over sessionjai a fuvolista Horgas Eszterrel igazi szenzációnak számítottak. Két legendás magyar hangszeres jazz ikonnal is együttműködött: az altszaxofonos Lakatos „Ablakos” Dezsővel és a trombitás Tomsits Rudolffal. A külföldi nagyságok közül meg kell említeni két afro-amerikai művészt, a trombitás Ted Cursont, akivel 1987-ben Székesfehérvárott játszott és Annette Lowman énekesnőt, aki közreműködött egyik lemezfelvételén is.
Zongoraművészként bejárta a világot Japántól Indiáig. Amerikai élményeivel kapcsolatban kiderült, hogy ismeretlen zenésztársakkal való fellépésein abszolút hallása és páratlan improvizációs képessége segítette a kifogástalan játékban. Találkozott, barátságot kötött és interjút készített Keith Jarrettel.
Nevéhez fűződik a Creative Art Díj létrehozása azzal a céllal, hogy segítse a komponistaként és előadóművészként magas művészi színvonalat képviselő fiatal zenészeket. Kötelezettségként fogta fel tehetségét és a legtöbbet akarta a neki jutott talentumból visszaadni embertársainak – művészként és orvosként egyaránt. Ugyanis aktív fogorvosként is helytállt 45 éven keresztül és szakmai sikereket is mondhatott magáénak: még találmányok is fűződtek nevéhez. Betegeitől soha sem fogadott el hálapénzt, ebben is követte apját és nővérét.
Számos kitüntetéssel ismerték el munkásságát. 1978-ban a Balázs Béla-, 1990-ben az Erkel Ferenc-díjat, 1998-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrendet kapta meg. 2012. március 15-én (végre) a Kossuth-díjjal tüntették ki. A jazz műfajban kifejtett kiemelkedő teljesítményét az EmeRTon-, a Szabó Gábor-, az Artisjus-díjjal honorálták. A XII. kerület díszpolgára volt.
2013. augusztus 12-én, néhány nappal 72. születésnapja előtt váratlanul és magányosan hunyt el agárdi nyaralójában. A mélyen vallásos muzsikustól a városmajori templomban vett búcsút a zenésztársadalom, barátai, tisztelői, rajongótábora. Még egy akusztikus zongorát is elhelyeztek a templom szentélyében, amelyen Szakcsi Lakatos Béla játszotta el barátja Last Message (Utolsó üzenet) c. szerzeményét. Hamvait Szombathelyre vitték a családi sírboltba.
Számos emlékkoncerten emlékeztek meg a népszerű Gyuriról a MoMKult-tól az iF Caféig, sőt munkásságát a XII. kerületi Kulturális Szalonban hosszas előadás is bemutatta. Halála után három évvel Berkes Balázs gondozásában még egy CD is megjelent, amelyet 1998-ban rögzítettek a Creative Art Trióval Gershwin születésének 100. évfordulója alkalmából.
Lakóházára a XII. kerületi Önkormányzat márvány emléktáblát helyezett el.
1941. augusztus 21., Budapest –
2013. augusztus 12., Agárd
Fotó: Discogs
Jazzponthu Kulturális Alapítvány (adószám: 19345684-1-43)
Pontos leírást ITT talál.