Ronnie Scott's Jazz Club, London

Volt egyszer egy álmom. Valahol a tudatalattimban érlelődött, és kifejezésre vágyott. Kezdetektől fogva kereste a formáját, az útját, a kitörési pontokat.
Énektagozat és kóruséneklés lett belőle, meg gimnáziumi zenekar, aztán vokálos munkák élőben és lemezeken, jazztrió és a jazztanszak. Néhány év múlva azonban valami eltörött, és az út elkanyarodott: lett belőle közgazdasági diploma, marketing, külhoni turisztikai diplomácia és rengeteg Iyengar jóga.

A gyökerek: Garay Attila öröksége

A 90-es években Garay Attilától tanulhattam két és fél évig. Neki köszönhetem, hogy a jazz berezonálta a sejtjeimet, és Éry Balázsnak, hogy elküldött hozzá. Egyikük sincs már velünk. S bár nem lehet tudni, hogy az elhintett magvak mikor és hogyan sarjadnak ki, a tanítás és a tanulás sosem hiábavaló.

Liane Carroll albuma

Aztán egy napon meghallgattam Liane Carroll egyik albumát. A belső hang azonnal visszatért, és követelte: menj és keresd meg őt Angliában! Nem kellett sokat várnom, hamarosan már a Newcastle felé tartó repülőn ültem – életem első külföldi jazzének workshopjára tartva, 25 év kihagyás után.
Liane azonnal megérezte, honnan jövök és merre tartok. Soha senkivel nem játszottam még, aki a kíséretével ennyire együtt rezdült volna velem. Kivételes érzékenységét nehéz szavakba önteni, a koncertje pedig egyszerűen magával ragadott.

Öröméneklés és inspiráció a tengerparton

Néhány hónappal később egy újabb lehetőség a mesés Seahouses tengerpartjára invitált. Liane két barátnőjével és kitűnő tanártársával, Sara Colemannal és Sophie Bancrofttal tartott itt egy négynapos, intenzív továbbképzést. Csoportos éneklés, egyéni és páros órák, esti házi előadások követték egymást. Rengeteg otthoni feladatot kaptunk: technikai csiszolást, improvizációs kísérleteket és hallásfejlesztést, mindezt elképesztő szakmai támogatás mellett, teljes mértékben egyénre szabva. Páratlan, ahogy a három tanár, akik különböző neves brit intézményekben tanítanak vagy tanítottak (pl. a londoni Guildhall, a Birmingham Conservatoire vagy az Edinburgh University’s Reid School of Music stb.) látszólag három külön útvonalon juttatnak el a kifejezésed magjáig, ahonnan az éneknek jönnie kell.

Nyáron bekerültem egy olyan kurzusra is, ahol egész héten át különböző zenekari gyakorlatokkal és zenehallgatási mesterkurzusokkal találkozhattunk. Délutánonként szabad teret kapott a zenei kreativitásunk: bármit megvalósíthattunk, bármilyen zenekari felállásban. Volt kifejezetten énekeseknek szóló csoportos munka, magánóra, big band gyakorlat, és egy olyan dal is, amit az összes résztvevő együtt énekelt Liane és Sophie vezetésével. Az egész hét energiája semmihez sem volt hasonlítható. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy megváltoztatta az életemet.

Ahol a figyelem szárnyakat ad

Itt muszáj megemlítenem azt, ami a brit programokat messze kiemeli: a semmihez sem fogható nyitottságot, az őszinte érdeklődést, valamint a végtelenül pozitív, előremutató visszacsatolást és elismerést.
Sosem felejtem el a nyári tábor első feladatát, ami Chick Corea Perception című darabja volt. Ahogy elkezdtem rá improvizálni, azt láttam, hogy a kilenctagú zenekar minden tagja tágra nyitott szemmel figyel és fülel. Kicsit megilletődötten néztem körül: esetleg rosszul hallom a kontroll-ládát, vagy furán áll rajtam a ruha? Pedig egyszerűen „csak” érdekelte őket az, amit csinálok. Ez a fajta tiszta, támogató figyelem az, amitől az ember szárnyra kap, és még azt is képes létrehozni, amiről korábban álmodni sem mert.
Ezeket a sorokat most is a repülőn írom, életem első angliai koncertje után egy nappal, miközben már a kinti, nyári hangfelvételeket tervezem.

Álmodni tudni és merni kell.

Budapest Jazz Club

Fotó: Répassy Erika